A Diablo III minden idők legnépszerűbb játékai között

A Diablo III minden idők legnépszerűbb játékai között

Nemrég ünnepeltük a Diablo III kilencedik születésnapját és ebből az alkalomból talán illendő, ha végzünk egy kis számadást. Bár egy játék eladási adatai nem feltétlenül számítanak az egyetlen releváns jellemzőnek azzal kapcsolatban, hogy mennyire jó a termék, de jelezhetik, hogy az adott cím milyen pozíciót foglal el az iparágban. Márpedig ebben a listában igencsak előkelő helyen áll a Diablo III. Íme némi történelem és pár számadat:

A Diablo sorozat harmadik darabjának alapjátéka PC-re 2012. május 15-én jelent meg, míg a Diablo III: Reaper of Souls kiegészítő 2014. március 25.-én. Később kiadták a játékot konzolos verziókban is; 2013. szeptember 3-án először Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra jelent meg, majd 2014. augusztus 14-én Xbox One-ra és PlayStation 4-re is (a kiegészítővel együtt).

Az alapjáték és kiegészítőjének eladási adatai már 2015 augusztusában meghaladták a 30 milliót és csak három év után állították be a csúcsértéket. Azóta a Blizzard a játékot Nintendo Switchre is portolta, bár nincsenek jelentett adatok az eladásokról. Tekintettel az eladások 2012 és 2015 közötti sebességére, valószínű, hogy a Diablo III-ból sokkal több példány kelt el.

Ennek ellenére a legfrissebb jelentés szerint a játék több mint 30 millió példányban kelt el, bár nehéz pontosan megmondani, hogy hol áll jelenleg.

Mindez mire elég az igencsak veretes és multiplatformos mezőnyben? Nos: minden idők legnépszerűbb játékainak listáján egy 17. helyhez. Nem is rossz…

 

Forrás: Digitaltrends