Buffyval keres vámpírvadászokat a Blizzard!

Sarah Michelle Gellar egy percre visszatért az ikonikus szerepéhez

Buffyval keres vámpírvadászokat a Blizzard!

Nagyon úgy tűnik, hogy a Diablo IV második évadának vámírölős témáját a Blizzard a legteljesebb mértékben igyekszik kiaknázni és sorra csapja le a magaslabdákat. Nem szoktunk hozzá ehhez, az utóbbi években leginkább attól voltak hangosak a fórumok, hogy milyen lehetőségeket szalasztott el a cég a fejlesztéseik során. Azt persze tudtuk, hogy a hype professzionális szinten megy nekik, de valljuk be: Meghan Fox HC-s karikat búcsúztató beugrójánál azért nem sokan gondoltuk, hogy erre még jócskán rá lehet pakolni.

Márpedig rá lehetett: A második Season meglehetősen véresre sikerült bevezetése során előbb a véradás szükségességére hívták fel a figyelmet egy nyereményjátékkal, majd a rémálmok világába vezettek el minket.

Az igazán nagy durranás azonban mégcsak ezután jött: Pár órával ezelőtt a Diablo X-csatornáján megjelent egy videó, melyben egy másik világsztár, Sarah Michelle Gellar szerepel. A színésznő az 1997 és 2003 között vetített, 7 évadot megélt Buffy, the Vampire Slayer c. sorozat címszereplőjeként minden idők talán legismertebb vámpírvadászává vált (bocs, Mr. Van Helsing). A Season of Blood ordított egy Buffy-típusú karakterért és úgy tűnik, hogy a Blizzard szerencsére nem szalasztotta el a PR-lehetőséget.

Úgyhogy Sarah is beszáll azon ismert emberek egyre bővülő táborába, akik népszerűsítik a Diablo IV-et. Az apropó pedig egy újabb nyereményjáték, melyben akár magyar felhasználók is részt vehetnek. A játékleírás igen hosszú, nem fordítjuk le, de nagyon röviden arról van szó, hogy egy videóban be kell mutatnia a játékosnak, hogy ő milyen rátermett vámpírvadász. A videót aztán fel kell tölteni a meghatározott közösségi-média felületekre és címkézni kell. Aki szeretne részt venni a nyereményjátékon, az mindenképpen olvassa el a részvételi feltételeket a Diablo IV Fórumán vagy a diablovampirehunters.com oldalon.

Mindenki másnak pedig itt marad ez az egy egyperces kis videó és a tovatűnt fiatalságunk…

Egyébiránt a sorozat valamennyi része megtekinthető a Disney+ kínálatában.