Diablo II gyorstalpaló

Diablo II gyorstalpaló
Firssítés! Kiegészítésre került a cikk néhány észrevétellel és reakcióval.

A Diablo2-ben játszható classokkal kapcsolatosan nem kívánok különösen foglalkozni, mivel az egyértelmű. Mindenki tudja, hogy mit akar indítani, és mivel fog játszani. Mindegyiknek megvan az erőssége és gyengesége.

 

Statok

Általánosságban elmondható azonban, hogy a fő ability pontok elköltésében, azért nem mindegy mire költhetünk. Ha elrontjuk három esélyünk van a resetre (három nehézségi fokozaton) Akara-nál Act1-ben az első quest elvégzését követően. Ezt követően úgynevezett tokenek segítségével lehet resetelni a karakterünket.

A resetelés alkalmával mind a stat mind pedig a skill pontjaink alap helyezbe állnak és szabadon elkölthetőek. Stat pontok: Minden karakternek ugyan azok a statjai vannak (angolul). Strength, Dexterity, Vitality, Energy.

Ezek a statok a kezdőket nagyon bekavarják, mivel ész nélkül tolnak el mindent az általuk gondolt karakterhez igazodva. Alapvető szabály, hogy Str, és Dex csak annyi legyen elköltve amennyit nagyon muszáj (Dex shield-et használó karakter esetében több is, de ezt később vesézem ki). Gondolok itt az str szükségeltre egy vértezet esetében, vagy dex szükségletre egy bow esetében. Energy-re csak egy karakter build esetén szükséges pontokat költeni, az pedig az Energy shield sorcerer. Minden más esetben hanyagolható. A fő stat a játékban a vitality, mivel minél több életed van annál keményebb leszel Hellen, és annál több itemet tudsz farmolni.

Ha elrontod a statok elköltését, kezdetben valóban csak 3 esélyed van a resetre, de ha Hell-en tudsz tovább farmolni, akkor lesz további esélyed is. Bővebben a Tokenről: https://diablo-archive.fandom.com/wiki/Token_of_Absolution_(Diablo_II)
A statok elköltésénél mindenféleképpen tudnod kell, hogy milyen buildet szeretnél csinálni.

 

Defense

A Defense a Dexterity-vel növelhető. Shield-et használó karakter esetén (gondolok itt a palára, és a Java Amazonra, semmi más karakterre nem helytálló a következő gondolat) annyi dexterity-t szükséges elkölteni, amivel a shield max blockját ki lehet maxolni. Ez növeli a fizikai sebzés blokkolásának esélyét, és betalált sebzés esetén csökkenti azt. Ezt korábban hellen lehetett ellenőrizni, de shieldenként változó, érdemes utána olvasni részletesebben, esetleg youtube videót nézni. A block rate-el nem érdemes foglalkozni, mivel az shieldenként változó, és nincs nagy befolyásoló tényezője.

A Defense nem csak a dexterity-vel növelhető. Armorokon lévő defense is növeli, ez is nagyon fontos.A block rate azért nagyon fontos, mert 2 blokkolás közben eltelik bizonyos idő melyet (frame rate-ben számolunk) ennek csökkentésére az FBR-nevű breakpoint hivatott. Van befolyásoló tényezője csak nem minden karakternél.

 

Stamina és Life

A két tulajdonság közül az Staminaval nem kívánok foglalkozni a játék későbbi szakaszában teljesen elfelejtődik, csak az elején küszködünk miatta normalon. Azonban a Life az egyik legfontosabb tulajdonság a játékban, amiből, ha kevés van akkor instant levernek minket a mobok. A Life a vitality növelésével nyerhető.

Lifeot nem csak a statpontok elköltésével lehet növelni. Adhatnak például Charmok és itemek is.

 

Element resistek

Ezek hell nehézségi fokozatosan nagyon fontosak, mivel a bekapott elementális sebzéseket csökkentik (tűz, fagy, elektromosság, és méreg).  Alapvető, hogy a resist képességből (Barbár natural resistance, és pala salva aura), és a itemekből is nyerhető.

A resistet nehézségi fokozatonként A5-ben az Anya quest (Prison of Ice) elvégzését követően Scroll of resistance-el lehet növelni.

Resistet is lehet itemekkel (pl. charmokkal növelni), illetve a 75 res-t még maxolni is tudod. A resist nehézségenként csökken. Nightmare-n levesz 40-et, Hellen pedig 60-at. Így összesen 100-at ami azt jelenti, hogy a max resisthez Hell-en 175 resist kell.

 

Faster Cast Rate, és Faster Hit Recovery

Fontos tulajdonságok a játékban. Ahogy a nevéből is adódik az első a castereknek a második a melee karaktereknek fontos. Mind kettőből minél több van annál jobb, mivel a caster gyorsabban castolja a varázslatokat, a melee pedig gyorsabban üt. A százalékos breakpoint táblázat az alábbi linken elérhető: https://forums.d2jsp.org/topic.php?t=2450747

Faster Hit Recovery: Mikor karakterük 1/12, vagy annál több hp-ját (health point) elveszíti, hátrahőköl és védtelenné válik. Értelemszerűen minél több FHR-ünk (Faster Hit Recovery) van, annál kevesebb időbe (Frames azaz képkocka) telik a karakterünk feletti irányítás újbóli átvételére.

 

Questek

Minden questet minden nehézségi fokozaton csináljunk meg. Megéri, mivel nagyon hasznos itemek és rúnák is esnek belőlük.

 

Skill-ek

A D2-ben minden karakter különböző skillekkel rendelkezik. A skillek nagy többsége más skillekből bónuszokat kap. A búnuszt adó skilleket synergy-nek nevezzük. Példaként említhető, hogy a sorcerer frozen orb képessége 2% bónuszt kap az Ice bolt képességből. Ez egy 20-as Ice bolt esetében 40% plusz dmg, mi azért már egész szép. Tehát ha Orb sosot csinálunk, akkor maxolni kell az Orbot, az Ice boltot, és a Cold Mastery-t ami csökkenti a mobok frost resistjét. Karakter buildeket tonna szám lehet találni a neten, a google és a youtube a barátod nézegesd és csorgasd a nyálad, hogy milyen karaktert fogsz összerakni. Már ha lesz rá elég rúnád. Általában van egy drága és egy olcsó felhozatal minden buildben.

Skillek: A szinergia (Synergy) gyakorlatilag a skillek egymást erősítését jelenti, nem pedig bónuszt.

 

Rúnák, rúnaszavak

Na ezek adják meg a Diablo2 zamatát. Low, mid és high runaként csoportosíthatjuk őket. El runától Lem rúnáig low, Pul-tól Gul-ig mid, Vex-től Zod ig high rúnákról beszélünk. Norm nehézségen kizárólag low rúna esik. Nightmare-en Gul rúnáig esnek rúnák. Hellen pedig minden esik, de a rúna lvl max drop chance változik Actonként. (Egyesek szerint Act1-en Lo runáig eshet rúna, de én ezt cáfolom, mert pl. nekem esett Jah runa is Act1-en). A rúnák képviselik az igazi értékeket a játékban, mivel cserélni lehet őket nagyon erős itemekre, valamint nagyon erős itemek készíthetőek a felhasználásukkal. A high runák olyan ritkák mint a fehér holló, és heteket kell farmolni, míg esik egy belőlük.

Ha partyban vagy és nem te veszed fel, akkor cseppet be tud pipulni az ember a látványon. De ez is a szépsége eme gyöngyszem játéknak. Sőt az is, hogy minden egyes itemért meg kell szó szerint szenvedni. Ez nem D3 ahol minden riften esik 200 használhatatlan leg. Itt egy nap  esik 3 item, de abból 2 használható.

A rúnák felhasználásával különböző itemeket készíthetünk. Ezek az itemek különleges képességekkel ruháznak fel minket. (Enigma esetében minden class tud teleportálni nem csak a soso stb.) Itt találjátok az összes rúnaszót a D2 1.13d patch-el bezárólag. Fontos, hogy bizonyos itemeket, kizárólag ladder (season) karakterrel tudtok készíteni rúnából, ami ladder reset (új season) esetén átkerül a non ladder karakterre. Ezeket az itemeket szabadon használhatjuk non ladderben, de már nem készíthetőek el. http://dclone.eskysse.com/rwcalc.php

A rúnaszavakat kizárólag fehér socketed itemekbe tudjuk bele rakni. (Kék és egyéb színű (rare, uniq) itemek kizárva, mivel csak a rúna által adott képességet fogják megadni.) Alapvető szabály, hogy drága mid és high rúnákat nem szabad minden fehér itembe bele rakni, kizárólag bizonyos itemek (elit besorolású fehér itemek) felelnek meg erre a célra. Az elit itemek listáját az alábbi linken tudjátok lecsekkolni: https://diablo-archive.fandom.com/wiki/Items_(Diablo_II)

A white itemekből léteznek továbbá superior itemek, amik emelt tulajdonságokkal rendelkeznek (pl.: emelt védelem ED. vagy emelt durability, emelt alap fizikai sebzés stb.) Ezek az itemek a legjobbak az rúnaszavak elkészítéséhez. Az emelt érték maximum 15% lehet, ez dropponként változó. Pl. Egy 5 socketes 15%-ed vel rendelkező Phase Blade a legjobb alap egy Grief rúnaszó elkészítéséhez


(Superior AP, egy jó választás pl. Enigmahoz, mondjuk ha egy ilyet találsz, akkor add el brutál áron)

Fontos megjegyezni, hogy a Superior itemekbe kizárólag Larzuk tud socketet bele rakni, abból is a max darab számot. Ehhez meg kell csinálni A5 1 questet. Larzuk egy karakternek nehézségi fokozatonként 1-1-1 socketet tud rakni. Pl. A fenti AP-be Larzuk 4 socketet fog bele pakolni, nem pedig hármat. Három sockettel kizárólag dropból fogsz ilyennel találkozni. Olcsó és nagyon erős runeword-ről Xtimus csinált egy jó kis videót. Lessétek meg, roppant érdekes.

Rúnák rúnaszavak : Az „Ist” rúna fontos szerepet játszik a Diablo 2 életében pedig "csak” mid rúna. Az általa adott magic find statok elég értékessé teszik, hogy ömlesztve cserélhető legyen magasabb rúnákra.
A fehér item a normal itemek színe. Ahhoz hogy ebbe rúnaszavakat tudj rakni socketet kell bele rakni (Quest vagy Cube recept). És annak a színe szürke lesz.

 

Unique itemek

Ahogy a fentiekben említett normal, exeptional, és elit itemeknek van Unique megfelelőjük. Az elit unique itemek a legértékesebbek a játékban. Ha esik egy akkor örülünk, és elrakjuk. Még a normál unique itemeket is, mert bizonyos buildeknél nagyon is alap item.

A jó öreg Shako (Elit unique item) csupa finomsággal megspékelve. A legjobb item Mf sosonak, hammer palának, meg úgy minden caster Classnak.

Unique és Set itemekbe Larzuk 1- socketet tud rakni kivétel nélkül. Azokba is csak helm-be, chest-be, és Shield-be.

 

Szettek

Ahogy a D3-ban, itt is lehet farmolni setteket (zöld itemek). A settek közül kizárólag a Tal Rasha, az Immortal King, és még talán a Trang Oul a használható. Az Amazon (Mavina) és a Dudu set (Aldur) kezdőnek jó lehet. A pala settet szinte lehetetlen kifarmolni, így ár érték arányban felejtős. Láttam már Kick Assán Natalya settet, de az sem olyan elterjedt a játékban. Különben is felejtsétek el a settet, mert csak az elején hasznos a hell farmokban, később úgy is mindenki rúnaszavakat fog gyártani, és Unique itemekkel fogja azokat keverni.

 

Horadric Cube

A kérdéses quest tárgy A2 Halls of Death-ben esik. Ha nem mész le érte, és a partyban valaki kölcsön adja, akkor kiesik A3 Counchil-ból is Travincalban. Nem kel bemutatni a kérdéses tárgyat szerintem. Questekhez elengedhetetlen, és vannak hozzá receptek amivel mindenféle nyalámságot lehet készíteni. Kezdve az itemektől a socketeken át, egészen a charmok rollorásáig. Elengedhetetlen tárgy a játékban.

A cube recepteket az alábbi linken találjátok: http://www.d2tomb.com/horadric_cube.shtml és a crafting recepteket pedig itt: https://diablo2.diablowiki.net/Crafting_Recipes?__cf_chl_jschl_tk__=pmd_LF0VU46QufxnMXcw884PjDwKDHE9Qfk6DKS0bLNBzQY-1629736888-0-gqNtZGzNAeWjcnBszQw9

Összességében lenne még mit beszélni a játék mechanikájáról, arról hogyan kell egy karaktert gyorsan felhúzni 1-ről 85-re. De az szerintem elveszi a játék élményt, szóval arra jöjjetek rá magatoktól...

 

Készítette: Jakab Gábor