Diablo Immortal: Még ebben az évben!

Diablo Immortal: Még ebben az évben!

A Blizzard újra megerősítette: még idén megjelenik a Diablo sorozat mobiljátéka, a Diablo Immortal.

Az Activision Blizzard negyedéves eredményjelentésében a vállalat megemlítette, hogy a Diablo Immortal jó úton halad, hogy még ebben az évben megjelenhessen. "Mobilon a Diablo Immortal  belépett a tesztelés második szakaszába, és jó úton halad az év végi globális megjelenés felé" - áll a jelentésben.

A játék jelenleg a második alfa teszt (Closed Alpha) közepén van, amely az új Crusader osztályt, valamint több végjáték-elemet tartalmaz. Sok rajongó tavaly év végén kapta meg az első ízelítőt az Immortalból, ekkor indult el a Technical Alpha, amely bemutatta a játékosoknak a mobilra fordított Diablo-élményt.

A jelentés elismeri a közönség számára bemutatott másik Diablo cím, a Diablo II Resurrected népszerűségét is. Az Activision Blizzard nem adott kiadási dátumot ehhez a címhez (sem), de azt megemlítették, hogy a Blizzard bármelyik nyilvános tesztje közül a D2R Technical Alpha tesztjének volt a legmagasabb a nézettsége.

Nem tettek említést a Diablo IV-ről, amely a jelenleg gyártott harmadik Diablo játék. Tekintettel arra, hogy nincs nyilvános tesztje, nem meglepő, hogy a jelentés nem említi a címet.

A Blizzard összesített bevétele 2021 első negyedévében 7% -kal nőtt, amit a World of Warcraft: Shadowlands tavalyi piacra dobása is megerősített. Daniel Ahmad vezető elemző szerint 2021 első negyedévében az Activision Blizzard bevételeinek 70% -a alkalmazáson belüli vásárlásokból származott. Valószínű, hogy ez a szám nőni fog a Diablo Immortal megjelenése után, amelyben sokkal agresszívebb alkalmazáson belüli vásárlási opciók vannak a World of Warcraft: Shadowlands-hez képest.

 

Forrás: GamerBraves / Activision