Ezt kaptuk a Diablo III-ba! - Szárnyak, petek, portré, transzmog

Ezt kaptuk a Diablo III-ba! - Szárnyak, petek, portré, transzmog

Nemrég véget ért a BlizzConline 2021 rendezvény, amely talán az utóbbi évek egyik legjobban sikerült Blizzard-eseménye volt a Diablo-sorozat szempontjából, köszönhetően például a Diablo II: Resurrected bejelentésének. Nem lehetünk elégedetlenek a kapott Diablo IV-es tartalommal sem, hiszen egy új karakterosztállyal (Rouge) bővült a készülő játék. A Diablo Immortal szintén kapott egy combosabb blokkot és bár továbbra sincs megjelenési dátum, megtudhattuk, hogy újabb tesztelési fázist értünk el és még az idén játszani fogunk vele.

Kimaradt volna valami? Van valakinek hiányérzete? Hogy Diablo III? Nem, nem kedves barátaim. A Diablo III játékosai is kaptak szép számmal mindent, mi szem-szájnak ingere, csak éppen fizetni kell érte. Méghozzá sokat.

 

The Celebration Collection

Nemrég írtunk róla, hogy a Blizzard a 30 éves jubileumát ünnepli és ez alkalomból kínálja nekünk a „The Celebration Collection” nevű portékáját, rögtön háromféle csomagban, mely csomagok különböző ingame ajándékokat rejtenek. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a Diablo III-ban melyek lesznek ezek, nos a BlizzConlie alkalmával ezekről is lehullt a lepel. A 60 euróba kerülő , mindent tartalmazó „Epic Pack” a következőket kínálja a Diablo III játékosainak:

  • The Dark Murglrrr pet
  • Dark Wanderer portrait
  • Terror Unleashed wings
  • Wanderer transmog set

 

The Diablo Prime Evil Collection

A másik csomag a Diablo II: Resurrected megvásárlásához köthető. Az épphogy bejelentett remaster ugyanis már meg is vásárolható a Blizzard Shopban (elővásárlási konstrukcióban). Amennyiben „csak” a játékot szeretnénk az accountunkon tudni, az 40 euróba fog fájni, de ha megvásároljuk a 60 eurós „Prime Evil Collection”-t, akkor kapunk még pluszban egy Diablo III Eternal Collection-t (Diablo III + Reaper of Souls + The Rise of the Necromancer) és egy csinos kozmetikai pakkot:

  • Mephisto pet
  • Hatred’s Grasp wings

Annyit feltétlenül meg kell még itt jegyezni, hogy amennyiben egy olyan accountra vásároljuk meg a Diablo II: Resurrected-et, amelyen már van egy Diablo III, akkor a 60 euró helyett már csak 50-et kell kiadnunk. Másként fogalmazva: ebben a csomagban van egy 10 euróért árult fullos Diablo III csomag is.